Fogmosás babával: Milyen fogmosási technikát alkalmazzunk?

A fogmosás gyerekekkel nem mindig könnyű. Gyakran ráunnak a fogmosásra egy idő után vagy rágják a fogkefét. A fogkrémet gyakran kiköpik, mert nincs jó íze, vagy egyszerűen lenyelik azt.
Azonban a rendszeres fogápolás nagyon fontos már az első fogacskák megjelenésétől. A tejfogak ugyanis sok fontos funkciót betöltenek és szükségesek például a rágáshoz és a beszéd elsajátításához, de a tejfogak készítik elő a helyet a maradandó fogak számára is. Ezért meg kell óvni őket.
A fogmosás gyerekeknél rendkívül egyszerű: az RKB technikát kell alkalmazni

A megfelelő fogápolást a gyerekeknél már az első fogacskák megjelenésekor el kell kezdeni. Minél korábban rászoktatja gyermekét a fogmosásra, annál természetesebb lesz számára a napi rutin. A pici gyerekek nem képesek egyedül alaposan megmosni az összes fogukat, még akkor sem, ha ennek az ellenkezőjéről vannak meggyőződve. Ezért kell a szülőknek feltétlenül újra elvégezni a fogmosást. A gyerekek sokszor csak akkor tudnak helyesen fogat mosni, ha már ügyesen írnak. De hogyan kell helyesen mosni a gyerekek fogát?
Amikor először látogat el a fogorvoshoz, a legtöbb esetben az úgy nevezett RKB technikát ajánlják. Az RKB, a Rágófelületeket, a fog Külső és Belső felszínét jelenti. A gyerekek képesek pontosan megjegyezni ezt a technikát. Először a rágófelületeket mossuk meg a fogkefét röviden előre és visszafelé mozgatva, ezután a fogak külső felületét kicsi, körkörös mozdulatokkal, végezetül pedig a fog belső felületét a pirostól (fogíny) a fehér felé (fog). Ezt a folyamatot reggelente és esténként legalább két percig kell megismételni – ennyi idő alatt alaposan meg lehet mosni a fogakat. Ez a három további szabály is nagyon hasznos a megfelelő fogápoláshoz:
- A két perces szabály: A fogorvosok ajánlása alapján két perc alatt optimálisan megtisztíthatók a fogak. Fogmosáskor meghatározott fogmosási módszert kell követni, hogy a tisztítás minden fog esetében ugyanannyi időt vegyen igénybe.
- Ne fejtsen ki túl nagy nyomást fogmosáskor: A gyerekeknek nem szabad túl erősen megmosni a fogát. A fogíny és a fogzománc is érzékeny és megsérülhet. Javasolt a gyermekeknek lágy (soft) vagy félkemény (medium) fogkefét használni.
- Rendszeresen cserélje a fogkefét: Fontos, hogy rendszeresen cserélje a fogkefét. A megfelelő gyakoriság az, ha a fogkeféket hat-nyolc hetente kicseréli – legkésőbb akkor, ha a sörték oldalt szétállnak. Ezenfelül minden családtagnak saját fogkefével vagy kefefejjel kell rendelkeznie!
Fogmosás kisgyerekeknél – a megfelelő fogkefe kiválasztása
A megfelelő fogkefe kiválasztásának kérdése sok szülőt foglalkoztat. A következő tippeket kell szem előtt tartani: Használjon puha vagy félkemény gyermek fogkefét lekerekített sörtékkel, kis kefefejjel és csúszásbiztos nyéllel. Különböző méretekben érhetők el a gyermekek életkorától függően. Amint a sörték elkezdenek kifelé állni, eljött az ideje, hogy új fogkefét vásároljunk. A fogkeféket általában 6-8 hetente kell lecserélni. A speciális, elektromos gyermekfogkefék használata is ajánlott. Ezek gyermekek számára is elérhetők kisebb és színes modellekben. Azoknál a gyermekeknél, akik nem szeretnek fogat mosni, az elektromos fogkefe vonzó megoldást jelenthet.
Tipp: Engedje, hogy gyermeke válassza ki saját fogkeféjét: sokkal szívesebben fogja használni.
A megfelelő fogkrém gyermekeknek

Németországban az elsősök majdnem fele szenved vagy szenvedett már fogszuvasodásban. A gyerekeknél magasabb a fogszuvasodás kockázata, mert még nem elég fejlettek a motoros képességeik ahhoz, hogy úgy tudjanak fogat mosni, mint a felnőttek. Ráadásul sok olyan ételt szeretnek, amelyek nem egészségesek a fogak számára.
Ezért fontos, hogy a megfelelő fogkrémet válassza gyermeke számára, és így hatékonyan előzze meg a fogszuvasodást. Ez esetben a fogkrém összetevői és az életkori ajánlások betartása elengedhetetlen a megfelelő fogkrém kiválasztásához gyermeke számára.
A hidroxiapatit aktív összetevőjű fogkrémek hatékony védelmet nyújthatnak a fogszuvasodás ellen. A hidroxiapatit – az az anyag, amelyből a fogunk felépül – hatékony védelmet nyújthat a fogszuvasodással szemben, és lenyelés esetén nem ártalmas az egészségre, mert egyszerűen feloldódik a gyomorban. A Kinder Karex gyerekfogkrémben ez az alternatív aktív összetevő található meg, és 0 – 12 éves korig bármely korban alkalmazható.
Ezenkívül a fogkrém íze is döntő tényező lehet. A Kinder Karex gyerekfogkrém esetében gyermekek választották gyermekek számára.
Kattintson a linkre, ha szeretne többet megtudni a Kinder Karexről.
Fogápolási tippek gyermekek számára
Azoknál a gyerekeknél, akik nem szeretnek fogat mosni, a fogápolás gyakran nem egyszerű feladat. Előzze meg a fogszuvasodást és segítse gyermekét ezekkel a fogápolási trükkökkel:
- Naponta mosson fogat az első fogacskák megjelenésétől kezdve, különösen az utolsó étkezés után, lefekvés előtt
- Helyes pozíció: Legjobb, ha kisbabánk fogacskáit a pelenkázón mossuk meg, ha nagyobbacska lesz, akkor közben az Ön ölében is ülhet
- Mutasson jó példát: Engedje, hogy gyermeke nézze Önt fogmosás közben, vagy mossanak együtt fogat.
- Az esti fogmosás után a gyermek már csak vizet vagy édesítetlen teát fogyasszon
- Iskoláskor előtt egy felnőtt még egyszer mossa meg a gyermek fogát. Az általános szabály: addig segítsük a gyermekünket a fogmosásban, amíg meg nem tanul írni
- Szenteljen fokozott figyelmet az új őrlőfogaknak, amelyek a 6. életév körül bújnak ki és különösen fogékonyak lehetnek a fogszuvasodásra.
- Már az első fogak megjelenésétől kezdve keresse fel évente fogorvosát
- A gyermek szívesebben használja azt a fogkefét, amelyet ő választott
Több információt foglaltunk össze arról, hogyan ösztönözze gyermekét a fogmosásra a fogmosásra motiváló trükkjeinkben.